2016-ban a Bethlen Téri Színház negyedik alkalommal rendezi meg a Vendégváró Fesztivált. Idén a Váróterem Projekt látogat el hozzánk Kolozsvárról.
Ennek kapcsán Imecs-Magdó Leventével, a társulat elnökével beszélgettünk.
fotó: Bán József
Hat évvel ezelőtt fejeztük be a főiskolát Kolozsváron, ez az egész akkor kezdődött. Hárman-négyen az évfolyamról úgy gondoltuk, hogy együtt kellene maradnunk, és kipróbálnunk, hogyan is tudunk magunk dolgozni bármiféle felsőbb irányítás nélkül. A szabadságot akartuk megtapasztalni: egyfajta útkeresésből, és az önkifejezés kutatásából eredt. Nyilván az évek során sok kompromisszumot kellett kötnünk, és nem is annyira romantikus, mint ahogyan azt az ember a legelején naivan eltervezi. Viszont tényleg azzal foglalkozunk, amivel szeretnénk. Tehát olyan előadásokat hozunk létre, olyan témákkal dolgozunk, amelyek minket érdekelnek, és olyan nyelven szólalnak meg, ami hozzánk közel áll. Mind belőlünk táplálkoznak, mind szervesen a miénk. Ezt tartottuk a legfontosabbnak a kezdetekkor is, és ezt tartjuk a legfontosabbnak most is.
Kifejtenéd, hogy milyen témákkal foglalkoztok?
Ez rendkívül változó. Például a legutóbbi bemutatónk, az Occupy Yourself a függőségekről szól. Ez egy nagyon tág téma, nemcsak a drog vagy alkohol tartozik ide –talán első hallásra ezek jutnak először az ember eszébe-, hanem a legkülönbözőbb folyamatok.
Hogy még egy kérdéskört említsek: volt egy előadásunk, ami a hajléktalanokról szólt. Ez is aktuális társadalmi probléma.
Volt egy korábbi produkciónk a diákéletről, a Mit csináltál három évig?. Ezt nagyon sokáig játszottuk és hihetetlenül sikeres volt a kolozsvári egyetemisták körében.
Azonban vannak olyan előadásaink is, amelyeknek nincs ennyire megragadható tematikájuk, hanem sokkal szerteágazóbbak és sokrétűbbek. Ilyen például az Advertego és a Zéró, amiket a Bethlen Téri Színházba hozunk.
fotó: Robert Puțeanu
Hogyan jön létre egy Váróterem Projekt előadás?
Ez is alakult az idők folyamán. Kezdetben magunk rendeztünk, és ennek meg is volt a maga bája. Azt mondhatom, hogy megállták a helyüket ezek az előadások is, de éreztük, hogy a versenyképes előadásokhoz nem tudunk eleget. Így fogalmazódott meg az igény, hogy rendezőkkel dolgozzunk együtt. A feldolgozandó téma sokszor attól is függ, hogy az adott rendező mit hoz magával. Általában olyan fiatal rendezőkre kell itt gondolni, akik látnak bennünk lehetőséget, és mi is úgy gondoljuk, hogy fejlődhetünk az irányításuk alatt.
Egyébként ritka az olyan eset, amikor kész szöveg alapján készül egy produkció. Legtöbbször egy felmerülő témával kapcsolatban elkezdünk beszélgetni, helyzetgyakorlatokat csinálni. Otthonra is kapunk feladatokat, és mindezek alapján kerülnek be a szövegek az előadásba. Tehát a darab és a szöveg együtt párhuzamosan alakulnak. Ez tényleg izgalmas, de ugyanakkor nyúlik is a próbafolyamat, és így bő négy hónapra is szükség lehet egy-egy előadás létrehozásához.
Hogyan viszonyultok a nézőkhöz? Egy-egy előadás készítésekor gondoltok arra, hogy kik fogják megnézni a darabot?
Ez főleg a legelején volt kérdés, amikor indultunk. Már említettem, hogy van olyan előadásunk, ami a diákságot célozta meg. A kolozsvári diákságnak széles rétege nyitott és érdeklődő az újszerű kulturális és művészeti tevékenységek iránt. Szóval kialakult egy kis törzsközönségünk, akik már hat éve járnak az előadásainkra. Nyilván ez azóta bővült is.
Fontos számunkra a közönségnevelés. Több gyermekelőadásunk is van, illetve meg kell említeni a Bánk bánunkat, ami egy tantermi darab, negyvenkét percig tart, így pont belefér egy iskolai tanórába. Bízunk benne, hogy ezek a gyerekek színházba járó felnőttekké válnak.
Illetve egy másik oldalról is megközelítve a kérdést: mindig bosszantott az olyan színház, aminek nincs köze hozzám. Amikor csak ülök, végignézem, majd hazamegyek, mintha mi sem történt volna. Azt szeretem, amikor valamiféle megérintettség, találkozás történik, amikor figyelembe veszik, hogy én nézőként igen is ott vagyok. Akárhogy nézzük, a színház a nézőért van. Nem kizárólag, de elhanyagolhatatlan része. A mi színházunkban felszínre kerül az „itt és most”, tényleg ott történik valami, fontos az interakció. Ez egy nagyon jó nyelv. Ki tud zökkenteni, ha esetleg unatkozni kezdenél. Zavarba jössz, ami teljesen élő dolog. Amikor a néző zavarba jön, mi is ugyanúgy zavarba jövünk a színpadon. Tehát ez teljesen kettős folyamat. Az a tapasztalatom, hogy a nézők partnerek ebben, ők is élvezik. Persze, van kivétel, egy példát is hadd mondjak. Egyszer ki kellett hívnom egy párt a nézőtérről. Már hatodik perce könyörögtem, biztosítottam őket, hogy semmi baj nem történhet, nyúlt a jelenet, és senki nem jelentkezett. A végén a befogadó színház világosítója és a jegyszedő kisasszony jöttek be, és ment tovább az előadás. Ezek mind beleférnek, és a végén jót nevetünk rajta, hogy meleg helyzet volt, de ez is megoldódott.
fotó: Robert Puțeanu
Mesélnél arról a három előadásról, amit a Vendégváró Fesztiválra hoztok?
Az Advertego egy nagyon izgalmas kísérlet volt, mivel Botos Bálint, a rendező, azt tűzte ki célul, hogy a lehető legtöbb kötelező színházi tényezőt elhagyjuk. Nem a díszletre vagy világításra gondolok, hanem inkább a dramaturgiára, a szereplőkre, a történetre. Éppen ezért lett különösen érdekes: színházról szól, arról a színházról is, amit mi csinálunk. Gyakorlatilag nehéz meghatározni, hogy mi a színpadon szerepeket játszunk-e, vagy színészi-civil létünkben vagyunk jelen, ebből nagyon sok játékosság fakad. Ennek az előadásnak erős a metanyelve, amiben tényleg jó benne lenni. Színészként mindegyikünknek ez az egyik kedvenc előadása, mert nagy szabadságot ad, és mindeközben árad a jókedv.
A Zéró a második közös munkánk Bálinttal. Ez a darab bizonyos szinten tovább építkezik az Advertego-ból: formailag is, ahogyan egyik jelenet átfolyik a másikba, illetve mind a kettőben használunk élő zenét. Ugyanakkor valami mást is szerettünk volna kipróbálni, így itt már szerepekkel dolgozunk. Öt fiatal történetéről van szó, a mindennapok –akár kimondatlan–problémáiról, mint halál, függőségek, önmegvalósítás. A Zéró rendkívül jó fogadtatást, és a lehető legkedvezőbb kritikákat kapta mind szakmailag, mind pedig a közönség által. Nem titok, hogy nagyon szeretjük, és örülünk, hogy elhozhatjuk a Bethlenbe.
A paraFabulák gyerekelőadás – bár azért ezt egy kicsit kirekesztőnek is nevezhetném, hiszen teljesen kortalan és mindenkinek ajánljuk. Ezt Rumi László rendezte, aki magyarországi bábrendező, és roppant elismert a szakmában. A paraFabulák volt az első, amit vele együtt készítettünk. A létrejöttét tekintve is különleges. Rumi Lászlót nagyon érdekelték Heltai Gáspár szövegei, mivel nagyon régi és veretes ez a nyelvezet, rengeteg humor származtatható belőle. Mi pedig nagyon szerettünk volna valamiféle tárgyanimációs projektet, ami szintén sokféle humor forrása lehet. Ez a kettő pedig tökéletesen passzolt, és végül így született meg az előadás. Nyilván a próbafolyamat egy nagy játék volt. Bevittünk egy halom tárgyat a terem közepére, hogy lássuk, mi minek feleltethető meg. Jó kis vidám produkció lett ebből. És sokat éneklünk.
fotó: Robert Puțeanu
Ez mind izgalmasan hangzik, nagyon várjuk, hogy itt Budapesten is láthassuk a produkcióitokat.
Igen, igazán örültünk, amikor megkerestek minket a Bethlenből. Ismertük már a Vendégváró Fesztivált, és nagy öröm, hogy ránk is sor került– hogy idén mi lehetünk a vendégek. Szívesen teszünk eleget a meghívásnak. A legfontosabbat pedig el ne felejtsem: mindenkit sok szeretettel várunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése